480-440-460
 

4XX Fórum

   4XX találkozók

4esekről írták!

 VOLVOK (1927-2007)

XIV. OVT. Budaörs

 

 

  A 480-as gyártása 1985-ben indult (elődje a P 1800-as volt), és egészen 1995 őszéig gyártották. Az összes legyártott darabszám kissé lépte tóűúl csak a P1800-asokét. A karosszéria végső formája hosszas kísérletezgetések után alakult ki; a Bertone stúdió tervét elvetve kapta meg végleges és utánozhatatlan vonalait.   A legyártott autók száma nem érte el a 90 ezret sem, összesen 76 375 autó hagyta el a hollandiai Helmond gyártósorát. Az addig, a Volvokról élő kép, a "biztonságos, nagy, szürke, már már unalmas dobozok" imázsát törte meg, még időben, a nagy energia válságok után! Az első, fronthajtást alkalmazó és  korát meghaladó merész formatervével a kis Volvo feltűnő és egyedi jelenség volt és még most is az. Motorváltozatai az 1.7-es injektoros, 1.7-es turbó, 1.8-as és a 2 literes szívó. A mutatós nyitott változat sorozatgyártásba sajnos sosem került.

Rengeteg imádója van a 480-asnak, a mindenféle apró cseprő, folyamatosan jelentkező, főleg elektromos fantomhibái  ellenére. Kevés magyarországi példány fut az utakon, tulajdonosai fanatikusan ragaszkodnak a megszerzett példányokhoz. Igazi ritkaság; a jó állapotú példányok néhány év múlva már komoly összegeket fognak érni a tulajdonosaik számára! A magyar használtautó piacon már alig találni ezekből a típusokból, legfeljebb az Országos Volvo Találkozók egyik fénypontja az a - jó esetben - 10-12 db 480-as, amelyeket ilyenkor  együtt látni. A felbukkanó kisebb konstrukciós hibákat 1992-re nagyjából orvosolták, így ezek már nem jelentek meg a két másik négyesnél.

480 kabrió az olasz

"Auto&Design"-ban

DragonLord 480as lapja

(pdf-es kincsesbánya)

Vola Revolvo480

 

480 kontra Honda Aerodeck (1987)

Golf GTI, Honda Accord és a 480-as összehasonlítása

Autó Magazin teszt: Volvo480 turbo!

"Performance Car" teszt:

VOLVO 480 Turbo

Használtteszt: 1992-es 480 Turbo a Totalcaron!

A 480-as üléshuzat- és belsőkárpit változatai.

 

Egyedi extrák 480-ashoz

 

 

 


 A VIN tábla megfejtése:

480-as prospektusok

(1986-1995)

  

  A három típus többféle motorváltozattal (1.6, 1.7, 1.8, 1.7 turbo, 1.9 diesel és 2.0) jelent meg. Ezek Renault motorblokkok, saját fejlesztésű vezérléssel és elektronikával (lásd a robbantott ábrát!). A turbóváltozatok felejthetetlen vezetési élményt nyújtó, igazi kis méregzsákok. A kétliteres  limuzin kényelmes utasterével hosszútávra való utazóautó. A rövidebb 440-es a városi közlekedés ideális autója, praktikus ötödik ajtajával eléggé tágas egy család részére is. Az 1985 óta legyártott 699 458 darab négyes több, mint 80 százaléka még mindig fut Európa útjain! A folyamatos, gondos karbantartással még sokáig megőrizhetők ezek a szerethető és kényelmes autók. Melyek a karbantartásnál a nagyobb odafigyelést kívánó pontok? Röviden (amire illik odafigyelni, ha kell, azonnal cserélni!):

 

 

 

 

v

Volvo 460

(1989)

Volvo 440

(1990)

Volvo 440-460

(1993)

Volvo 440-460 (1992)

Volvo 440-460 (Audatex)

Volvo 480 (Audatex)

Volvo 440-460

(1994)

Volvo prospektus

(1994)

Volvo 440-460

(1995)

Volvo 440-460

(1989)

Volvo 440-460

(1994)

Volvo 440-460

(1995)

Volvo 480

(1993)

440-480-460

(1989-1996)

Volvo Múzeum

(Göteborg)

Volvo 480 (D)

(1991)

Volvo 480 (I)

(1992)

Volvo 480 (D)

(1994)

Volvo 440-460

(D, 1995)

Volvo 440-460

(GB, 1995)

Volvo 440-460

(D, 1996)

A VOLVO típusok gyári katalógusbányája

A Haynes szerelési könyve a négyesekről (Maróti)
Revue  technique VOLVO 440-460-480 (124 oldal!)

480-as prospektusok jpeg-ben (1986-1995)

Letölthető 4xx felniváltozatok, kisfilm felnikkel

 ATLAS

VESA ANTARES PICTOR CETUS CANIS

 

Más VOLVO-k könnyűfém felniváltozatai, gumiméretekkel

 

 

    ...és a vektoros alapanyag!

    ...és a vektoros alapanyag!

 

 

Legkeresettebb gyári extrák rendelési számmal

(Forrás: VOLVO 480 Club Europe)

 

 

 

 

 

 

Tetejére

A honlapon szereplő képek a "Volvo Car Corporation" és a magyarországi négyesek tulajdonosainak szellemi tulajdonát képezik!

A honlap 1280x1024 felbontásra optimalizált.

 

  A klasszikusan elegáns limuzin 4.404 méteres hosszával, tágas utas- és csomagterével az utolsó volt a négyes sorozatban. Gyártása 1989-ben kezdődött és 1996-ig tartott, amikor utódja, az S40-es váltotta. Először 1991-ben nyúltak hozzá a karosszériához, utastérhez. Majd 1994-ben következett egy látványos ráncfelvarrás., amely során a 460-as típust (videó) ezzel formailag is hozzá igazították a nagytestvérhez, a 850-es családhoz; a phase II-es 460-asokat a 850-es kistestvérének is nevezték. A 460-as műszakilag megegyezik a 480-440-es típusokkal. Mivel a tervezésben és gyártásban az utolsó típusváltozatról (1989) van szó, egy kiforrott darabról beszélhetünk.

Természetesen a gázolajos erőforrás is megjelent 1994-ben a motorkínálatban: egy 1.9 TD motor, a Renaulttól. Az akkori reklámhirdetések egy tankolással 1463 km megtételét ígérték! Ami biztos, hogy 1200 kilométert garantáltan elgurul a gázolajos erőforrással szerelt típus. Mivel a négyes család "életének" utolsó két évében jelent meg a kínálatban, a hazai használtautó piacon a legmagasabb árcédulákkal a megkíméltebb dízelek szerepelnek. A helmondi gyártósor utolsó 460-asa a 238 401. számot viselte. A lenti link a borni gyártásról ad betekintést, több mint egy félórában. Igazi kincs!

 

Így készült a négyes

VOLVO Bornban!

 460-as teszt (AutoWeek)

VOLVO classic Movie

Historia de VOLVO (E)

VOLVO biztonság

VOLVO Törésteszt Központ

Törésteszt értékelő tábla

460-as törésteszt

440-es törésteszt

480-as törésteszt


II. VOLVO4xx Találkozó

14. VOLVO Találkozó

13. VOLVO Találkozó

12. VOLVO Találkozó

11. VOLVO Találkozó

10. VOLVO Találkozó

1-10. VOLVO Találkozók

OVT plakátok

VOLVO videók


Pemti műveknél egy 480-as születik! Innen indult

és itt tart most a projekt! kezd összeállni az erőmű;

Sárgahorganyzás után!

A motortér épülése.

 

 

 

Következő lépcső a 440-es volt, amely 1988-1996 között több mint 384 ezer példányban árasztotta el Európát. Az akkori Golf ellenlábasának szánták. Ára miatt természetesen nem fogyott annyi belőle, mint a német vetélytársból. A tervezők a lerövidített hátsó rész alapján az alsó középkategóriába pozicionálták.  Az 1990-es évek elején első helyen állt az európai autóvásárlók kedveltségi listáján. Egy francia műhely kombikat (!) is készített a típusból. Ennek ellenére a 440-es sohasem lett egy kassza-siker, ami talán annak tudható be, hogy a 480-ashoz képest semmiben sem volt egyedülálló, a turbó változatok azonban igazi báránybőrbe bújt farkasok!  Tartósságukról mindent elárul az, hogy a 440-esek nagy része még ma is rója az utakat! Motorikusan kiforrottak, az apró elektromos hibák okoznak kisebb gondokat az elhanyagoltabb daraboknál.

 

a "VOLVO" név eredete

Megújult VOLVO embléma!

VOLVO film

VOLVO történelem

VOLVO típusok (1927-65)

VOLVO modellpaletta

VOLVO 940, 960

A P1800-as volt az utolsó sportkocsi a 480-as megjelenéséig.

A világrekorder P1800-as túl van a négymilliomodik

kilométerén! :-o  

Az 1983-as LCP prototípus (Light Component Project) 3 hengeres, közvetlen befecskendezésű dízele jelentős befolyást gyakorolt a  négyesek kifejlesztésére.

(forrás: Volvo Rapszódia 1927-2000)

És íme a 480-as utód, a C30! Összehasonlító kisfilm

 

AutóMagazin az S70-ről

...és az S80-ról.

 

 

The VOLVO Heritage Table

(1921-2001)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 4XX HONLAPOK, FÓRUMOK

 ÉS MINDEN EGYÉB

ALKATRÉSZFORRÁSOK

ADOK-VESZEK

DONOR NÉGYESEK

 

 

 

CSINÁLD MAGAD!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Copyright 2005 4xx.
Minden jog fenntartva!

 

|Házikönyvtár|Főlap|4XX-börze|4XX biztonság|Csináld magad|Találkozók|VOLVOkezelő|Archívum-cikkek|Ez is VOLVO|Videók|