FŐLAPRA!

   4XX találkozók

4XX Fórum

 VOLVOK (1927-2007)

   

 

  A VOLVO mint tudjuk nemcsak személygépkocsikban erős. Ha egy felületes leltárt szeretnénk készíteni, azt mondhatjuk, majd mindent készít(ett), amiben motor, hajtómű volt. A kis- és nagyteherautók, buszok mellett a csónak- és hajómotorok (U-21), erdészeti, mezőgazdasági gépek, buszok, repülőgépmotorok és su-gárhajtóművek, raké-tahajtóművek (Svens-ka Flygmotor) katonai járművek serege a gyár és a tervezők sokoldalúságát dí-cséri. Talán a  legis-mertebb katonai terepjárója a cégnek a TPV, vagy becene-vén Sugga (Koca). Előremutató darab volt, jelezte, hogy egyszer majd jönni fog egy utód, és lám így is lett, elké-szült az XC90! Szintén nagy sikereket ért el a mezőgazda-sági gépek, trak-torok, kombájnok területén a cég.  Egyik patinás traktor volt a T21/T22-es modell, amelyből 1940-1948 között tízezer darab készült Gothenburgban. Elkészül 1949-ben az első sugárhajtómű az RMI. Az 1913-ban alakult Bolinder Munktellt 1950-ben vásárolta fel a VOLVO.

 

Ezzel a beszerzésével sikerült a haszongép-kínálatát még tovább szélesíteniük. A teherautók közül ki kell emelni az L 385 és 395 Titant, a II. világháború után az első diesel turbósai, melyeket mindenhol nagy megelégedéssel használták. A   kiste-herautók piacán nagy sikerű darab volt a V8-as motorral hajtott L420-Snabbe; a városi terepen az áru-terítés koronázatlan példánya volt.

 

A teherautóival a cég 1959-től megje-lent az Egyesült Államokban, ahol komoly helyet és rangot kapott. A kis terepjárók sorában egy érdekes példány az 1963-ban debütált L-3314-es, melynek a későbbi fejlesztése volt a C 303-as. 1983-ban a könnyű teherautók kategóriájában elsőként végzett a Párizs-Dakar futamon. Érde-kessége ennek a modellnek, hogy Magyarországon is gyártották, ez volt az L-3314-es civil változata, a C 202-es.   

  

Újabb elsőség: az L4571 volt az első, előrebillenő kabinnal szerelt teher-autó, ezzel egy új szabványt honosítva meg a haszongépjárművek világában. Az L sorozattól az F sorozat is átvette ezt az újítást és ezzel a VOLVO truck-ok meghódították a világot. Az "Év teherautója" címet számtalanszor elnyerő modellek a világ minden területén ott vannak, még ha sokszor a hűtőrácson Renault, vagy White GMC, vagy MACK jelvényt is látunk. Szintén ott van a buszaival is az USA nagyvárosainak utcáin (NOVA Bus).      

Külön kategóriát képviselnek a csónak- és hajómotorok üzletága, amelyben szintén ismerősen cseng a Mercury és a Penta név.

 

 

A Penta motorsorozat az egyszerűbb egy és kéthengeres erőforrásoktól indul és a 4-6-8 hengeres turbó-kompresszoros sorozatokkal zárul. Egyedi fejlesztés a joystick kormányzás, a hajó irányítását a két hajócsavar segítségével végzi a vezető, kormánylapátok nélkül, mint a legújabb óriás tengerjáró hajóknál.

 

Napjainkban is folytatódik a svéd traktorgyártás, a Valtra-Volvo traktor sorozat N szériája a 88-152 LE között kínál a mezőgazdaság és erdészet számára egy jó megoldást.

 

A VOLVO teherautókról...

(Forrás: VOLVO Trucks Global site)

 

VOLVO 770

 

Mack Titan

 

 

 

VOLVO FL sorozat katonai változatai

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 A nehézgépjárművek piacán az Igazi kitörést a Titan teherautó hozta meg a cégnek. Aligha van még egy olyan évtized, amelyben többet fejlődött volna a teherautó, mint az 1950-es években. A benzinmotort és a kezdetleges előkamrás égésterű dízelmotort felváltotta a hatékony közvetlen befecskendezésű dízelmotor (Volvo teherautók site). A VOLVO teherautó- és nagyteljesítményű nyergesvontató kínálatát az átlós jel mellett a rombusz- a bulldog és  a GMC emblémák is gazdagítják. Bizony ezek a közismert márkák is a VOLVO csoport tagjaiként róják a kilométereket!


     


 

  Saab 35 Draken

F 110-es sugárhajtómű

 

Grippen

 

  A sugárhajtómű és a rakétaipar egyik fő szereplője/résztvevője a VOLVO. Számtalan sugárhajtóművet gyártott és gyárt (minden az RM sorozattal kezdődött...), Résztvesz az európai együttműködésben készülő Ariane rakéta fejlesztésében is. A hidrogénhűtésű rakétaorr és a hajtómű szivattyúinak a kialakításáért és szállításáért felel.

 

  A nagy repülőgépgyártók egy dologban közösek, a hajtóművüket sok esetben ugyanaz a cég gyártja. A Boeing 737-300, az Airbus A319 gondoláiban is ugyanazt a CFM56 jelű Snecma sugárhajtóművet találjuk, amelynek kifejlesztésében a VOLVO Aero is résztvett. 

 

v

.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tetejére

A honlapon szereplő képek a "Volvo Car Corporation" és a magyarországi négyesek tulajdonosainak szellemi tulajdonát képezik!

A honlap IE 7.0 böngészőre és 1280x1024 felbontásra optimalizált.

 

Megújult a VOLVO embléma

 

VOLVO classic Movie

 

 

 

A GMC

 

A Renault Magnum

(forrás: Magnum site)

 

A MACK

 

 

 

 

      | Házikönyvtár Főlap Ez is VOLVO! | Találkozók | VOLVOkezelő | Archívum-cikkek | 4XX biztonság | Videók |